Valami könnyen összedobható és könnyen szállítható süteményt akartam sütni, meg hogy legyen gyümölcsös, csak persze elfelejtettem almát venni, és banán volt itthon. Hát, hogy is mondjam, a banános sütemények nem tipikusan pillekönnyű süteményben végződnek, úgyhogy akkor már kerestem bele egy kis csokoládét is az alapanyagok között. Még szerencse, hogy volt:)

fotó: livingkitchen.postr.hu

A tésztát összedobni nem egy kihívás, a banánt kell villával pépesíteni, az a legnagyobb feladat (lehet gépesíteni a feladatot, de nekem az túl körülményes két darab banán esetén). Szóval sorrendben

  • sütőt bekapcsolom 180 fokra,
  • felrakok vizet a vízfürdőnek,
  • két puha, akár már drámaian megbarnult banánt villával pépesítek, addigra a víz ha nem is forr, de elég meleg, így egy tálban a
  • vízfürdőn összeolvasztok 12,5 vajat és 9 dkg csokoládét (lehet 10 dkg is, de most egy 9 dkg-s táblát bontottam fel),
  • hozzáadok egy evőkanál kakaóport (ez elmaradhat, de szebb színű lesz a végeredmény),
  • 8 dkg cukrot,
  • 2 egész tojást,
  • csipet t,
  • hozzáadom a banánpépet, legvégül pedig 12,5 dkg lisztet, amiben elkeverek előtte egy teáskanál sütőport,
  • simára keverem, és kész.

A gyümölcskenyérformát kikenem vékonyan vajjal (vastag teflon formám van, gyakorlatilag nem ragad bele semmi), belesimítom a tésztát, majd 180 fokon 40 percig (tűpróbáig) sütöm. 5 perc pihentetés után veszem ki a formából, és persze még melegen ellenőrzöm, hogy elég finom lett-e. Remek reggelizősütemény és tizórais dobozban is jól szállítható.

Laktózmentes vajat használva laktózmentes.