A sajtos hússal nem lehet mellélőni. A camembert-es verzióval meg azért nem, mert az meg nem a szokványos sajtos hús dolog. Cserébe egy ünnepi ebéd vagy születésnapi vacsorán is megállja a helyét.

kép forrása: www.niccooks.com

A sütőt előmelegítem 180 fokra, közben egy nagy serpenyőben kis olívolajon vagy vajon gyorsan megpirítom a zott-borsozott csirkemellek (4 főre 3-4 csirkemell, méret függvényében) mindkét oldalát, majd lefedem, hogy párolódjon jó 20 percig kis lángon.

Közben 2 nagyobb almát megtisztítok, és jó ujjnyi vastag szeletekre vágok. A húst kiveszem a serpenyőből, átteszem egy jénaiba, a serpenyőben maradt zsíradékon pedig az almaszeletek mindkét oldalát jól megpirítom.

Az almákat is átpakolom a jénaiba, a hús tetejére, mellédobálok 2-3 szárzellerszárat (elég szép szó:) kb. 4 centis darabokra vágva, és az egészet beborítom 15 dkg vékonyra szeletelt érettebb camembert-rel. Kicsi fehérborsot még őrölök rá, aztán lefedés nélkül megy az egész a közben már forró sütőbe, ahol a sajt megolvadásáig-megpirulásáig tartózkodik - amikor a sajt már kezd olvadozni, akkor belekanalazok 2 evőkanálnyi áfonyalekvárt a sajt tetejére, és úgy sütöm tovább.

Köret nélkül is remek, de ha köret, akkor vagy friss bagett (ha az köretnek számít:) vagy vajas krumplipüré, nem kérdés.